Hal a tortán

Sztárok vetélkednek a tv2 főzős valóság-showjában

Utolsó kommentek

Kereső

Egyedi keresés

Sztárok és civilek együtt versenyeztek

2008.08.15. 07:37 welltina

Augusztus 12-én a tv2 a Hal a tortán a Sztár szakácsaival és civilekkel rendezett főzőversenyt. A sztárok voltak a csapatkapitányok és civelek pedig a kukták.

A cilvil versenyzők és az érdeklődő szurkolók már jóval hamarabb megérkeztek, mint a sztárok.

Elsőnek Kozsót láttuk érkezni, rövidesen utána megjött Bangó Margit is, majd Váczi Gergő, Sági Szilárd is feltűnt.

 

Aztán hirtelen több híresség is megjelent, Németh Lajos, Sági Szilárd, a főfőszakács-felügyelő, Tóth Szabi, Zsidró Tamás, Csisztu Zsusza, akit férje is elkisért, Völgyi Zsuzsi,Zámpó Árpy, Dopeman, aki, úgy láttuk a testvérével érkezett, Lakatos Márk, Nacsa Olivér.

 

 

Emilió kissé késve érkezett, ezért a kisorsolt csapattársai nélküle kezdték el a főzést.

 

A csapatok egyforma ételt főztek, mégpedig székelykáposztát. Az alapanyagok mindenkinek rendelkezésére álltak, egyformán, de volt egy kis turpisság is  a dologban, olyat is kaptak, ami nem való ebbe az ételbe. Ám volt akit ez nem zavart, és mindent belerakott amit kapott, hisz elfért a bográcsban.

Ha kevesellték a hozzávalót, lehetőségük volt a pótlásra, kimehettek vásárolni hozzávalókat.Volt aki felkészülten érkezett, hozta a saját fűszereit is.

Nem volt baj, ha valakinek kevés volt pl. a pirospaprika, hiszen a többiek szívesen kisegítették.

Az élelmesebb versenyzők még ízmintát is vettek a konkurenciéától, és így akár módosítani is tudtak még a sajátjukon.

A zsűri kiléte az utolsó pillanatig titok volt.

De aztán eljött az igazság pillanata, eloltották a tüzeket, letették a fakanalakat, és az időközben megérkezett zsűri (Oszter Alexandra, Tallós Rita, Váczi Gergő, Sági Szilárd, Danny Blue)  elkezdhette élvezetes munkáját, amit nagyon nagy érdeklődés kísért.

Nem volt könnyű dolguk, hiszen jobbnál jobb ételeket kóstolgathattak. Mindenki igyekezett valamilyen trükkel különlegessé tenni a saját főztjét, pl. volt aki rókagombával dúsította.

Aztán csak megszületett a végeredmény:

1. helyezett: mily meglepő :) Bangó Margit és csapata lett

 

2. helyezett: a rókagombás specialitással Lukács Márk és csapata

 

3. helyezett: a hagyományos készítéssel Csisztu Zsuzsa és csapata

 

A verseny alatt a sztárok vidáman pózoltak a fotósoknak és a vendégekkel is szivesen fényképezkedtek.

Látszott, mindenki jól érzi magát. Nem volt vérre menő veseny, inkább szórakozás a javából.

A legvégén, a sztárokat egy magaslati vacsorára invitálta a tv2, amit a többség el is fogadott, Emilió mentette ki magát erős tériszonyára hivatkozva és Sági Szlárdot láttuk elmotorozni, neki bizonyára sürgős dolga lehetett.

Állítólag éveztek a levegőben zajló vacsorát.....

 

 

1 komment

Címkék: tv2 verseny nacsa olivér csisztu zsuzsa dopeman lakatos márk danny blue oszter alexandra emilio hal a tortán bangó margit tallós rita zámbó árpy völgyi zsuzsi székelykáposzta tóth szabolcs németh lajos papp gergő zsidró tamás

Emilió receptjei

2008.06.18. 15:58 welltina

Emilió táncoslányokkal kezdte a menüt.

A zenésznél a különleges fűszereké és ízeké volt a főszerep, és sikert is aratott velük......


 

Ime a receptek és az étvágyhozó képek :)

Reshmi kebab

Hozzávalók: Csirkemell, medvehagyma, egész gyömbér, fehérbors, fokhagyma, csicseriborsó liszt, só,főző tejszín,olaj,indiai fűszerek,korianderlevél,köménymag


Recept: A gyömbért lereszeljük, a korianderlevelet összevágjuk, a köménymagot serpenyőben megpirítjuk. A hús kivételével az előkészített hozzávalókból pácot készítünk és abban érleljük egy napig a húst. Forró olajon sütjük meg.

Menta szósz

Hozzávalók: mentaszósz, tejföl

Recept: A mentaszószt a tejföllel eldolgozzuk és kihűtjük.




Bárányhús

Hozzávalók: bárányhús, indiai fűszerek, csípős chili paprika


Recept: A felkockázott bárányt sós lében puhára főzzük. Apróra felkockázzuk a hagymát, olajon megdinszteljük, indiai fűszereket teszünk rá, csípős chili paprikát, ráöntjük a bárányt,felöntjük a húslével,majd azt lefőzzük róla.

Különleges indiai rizs
Hozzávalók: indiai rizs, olaj

Recept: Előzőleg beáztatjuk a rizst, olajon megpirítjuk, felöntjük vízzel, és puhára főzzük

 


Kesu dió csokoládékrémmel

Hozzávalók: Kesu dió, margarin, csokoládé


Recept: A margarint felolvasszuk, a csokoládét összetörjük és az olvasztott vajhoz keverjük. A kesu diót is összetörjük, és egybe forgatjuk a csokis masszával. Tálkákban tálaljuk.

Forrás: tv2.hu


Honlapkészítés, webáruház készítés a leggyorsabban. Akár még MA!  

Szólj hozzá!

Címkék: receptek emilio hal a tortán kesu dió csokoládékrémmel bárányhús reshmi kebab

Emilió a vendéglátó

2008.06.18. 11:58 welltina


Emilio nagyon jól főz, ezúttal indiai menüt készített, és stílusosan riksával indult bevásárolni. A zenésznél a különleges fűszereké és ízeké volt a főszerep, ő azonban csak a desszertnél jött rá, hogy nem is evett, mert annyira igyekezett kiszolgálni a többieket.


Bevásárlás




Főzés




Vacsora





Pontozás



3 komment

Címkék: videó emilio hal a tortán

süti beállítások módosítása