Hal a tortán

Sztárok vetélkednek a tv2 főzős valóság-showjában

Utolsó kommentek

Kereső

Egyedi keresés

Döntő - Dukai Regina menüje

2008.12.23. 19:55 welltina

 

Az már korábban is kiderült a Hal a tortán adásaiból, hogy Dukai Regina igen otthonosan mozog a konyhában és szeret főzni. A döntőben ünnepi vacsorát kellett összeállítania minden versenyzőnek, amit Regina nem épp a várt módon oldott meg. „Talán csodálkozott mindenki, hogy például paprikás krumpli került az asztalra. Nálunk otthon a karácsonyi menü úgy áll össze, hogy anyu mindenki kedvencét megfőzi, én is így próbáltam főzni. Bangó Margit például nagyon örült a tyúkból készült gulyáslevesnek, amit a barátaim tanácsára készítettem, mert ez egy jellegzetes roma étel.” – mesélte Dukai Regina.
A karácsonyi menü kötelező fogását, a bejglit Regina anyukája készítette el, míg a sztárszakácsnak a konyhában testvére és barátnője segített. A tyúkleves és a paprikás krumpli mellett pulykacomb és bacon-be tekert máj is került az asztalra. „Már nálam kiderült, hogy nagyon jó hangulatú társaság jött össze a héten. Szerintem jól sikerült az este. Nyári Karcsit hívtam el vendégségbe, nagyon jót énekeltünk vele és a karácsonyi dalokkal megalapoztuk az ünnepi hangulatot.” – mondta Dukai Regina.

 

Menü

 

Előétel: "Mazsi féle" tyúkhús gulyásleves

Gulyásleves (tyúkhúsból)
Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg filézett csirkemell, 1 közepes fej vöröshagyma, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 2 evőkanál olaj
1 kk. édesnemes pirospaprika, 25 dkg sárga- és fehérrépa vegyesen, 30 dkg burgonya, 1-2 csipet őrölt köménymag
Előkészítés: A húst megmossuk, 2x2 cm-es kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, megmossuk, és felaprózzuk. A zöldpaprikát és a paradicsomot leöblítjük, a zöldpaprikát kicsumázzuk, és felkarikázzuk, a paradicsomot meghámozzuk, és vékony csíkokra szeljük.
Elkészítés: Az olajat felforrósítjuk, megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, rádobjuk a húst, és erős tűzön, folyamatosan kevergetve néhány percig pirítjuk. Hozzáadjuk a zöldpaprikát, a paradicsomot, egy kevés sót, és fedő alatt, mérsékelt tűzön, saját levében csaknem puhára pároljuk (kb. 1 óra). Közben meghámozzuk a répaféléket és a burgonyát, a répaféléket karikákra, a burgonyát apró kockákra vágjuk, majd valamennyit a húshoz adjuk, és annyi vízzel eresztjük fel, amennyi levest akarunk készíteni (kb. 1,2 liter). A köménymaggal fűszerezzük, és fedő alatt, mérsékelt tűzön az egészet vajpuhára főzzük. Végül ízlés szerint utánasózzuk, és (frissen) őrölt borssal illatosítjuk. Tetejét hegyes zöldpaprika-karikákkal díszíthetjük, külön tányérkán pedig csípős cseresznyepaprikát kínálhatunk hozzá.

 

 

 

Főétel:

Fűszeres pulykacomb, baconba göngyölt csirkemáj, rozmaringos és petrezselymes  burgonyával

 

Pikáns pulykacomb
Hozzávalók:
1 felső pulykacomb filézve, 2 db sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, olívaolaj, só, őrölt bors, bazsalikom, majoránna, rozmaring, citrom, kevés víz
Elkészítés: A pulykacombfilét kiterítem deszkára, majd megsózom, megborsozom, a többi fűszerrel is megszórom, majd olívaolajat és citromlevet csöpögtetek rá. Feltekerem a húst, és spárgával megkötözöm, hogy ne essen szét a sütés közben. Tepsibe vagy jénai tálba teszem, melynek az aljára olívaolajat öntök, hogy ne ragadjon le, majd a húst kívülről is befűszerezem. A hús mellé helyezem a centis szeletekre felvágott sárgarépát és nagy kockára vágott vöröshagymát. Sütés előtt kb. 1 dl vizet öntök a tepsibe, és lefedve kb. 1 órán át 200-220 fokos sütőben párolom. Ezután fedő nélkül folytatom a sütést, időnként meglocsolgatom a hús tetejét és oldalát a szafttal, ami a sütés közben képződött.

 

Baconbe tekert csirkemáj
Hozzávalók (4 személyre): 16 szelet bacon szalonna, 16 db csirkemáj, liszt, majoranna, őröltbors, 80 ml olaj.
Elkészítés: A csirkemájról leszedem a szivet. A lisztet összekeverem a majorannával és frissen őrölt borssal, majd beleforgatom a májat. Ezután felgöngyölöm a bacon szalonnába, és egy kisebb tűzállóedény aljára helyezem, szorosan egymás mellé. Ráöntöm az olajat, lefedem és 25 percig sütöm, kb. 175 C-on, majd fedél nélkül még 15 percig sütöm. Köretnek velesült burgonyát és idénysalátát ajánlok.

 

Petrezselymes burgonya
Hozzávalók: burgonya, só, olaj, petrezselyem.
Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, meghámozzuk, apró kockákra daraboljuk, lemossuk és sós vízben megfőzzük. A megfőtt a levét leöntjük. Egy edényben olajat forrósítunk, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, és kicsit megpároljuk, majd ráöntjök a burgonyát, és jól összekeverjük a petrezselyemmel. Levéve a tűzröl tálaljuk.

 

kolbászos paprikáskrumpli

Kolbászos paprikás krumpli
Hozzávalók 4 személyre:
1,5 kg (új)burgonya, 15 dkg parasztkolbász, 2 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 zöldpaprika,
1 paradicsom, 5 evőkanál olaj, 1 evőkanál pirospaprika, 1 kávéskanál őrölt kömény, 1 dl tejföl
Előkészítés: Az újburgonyát hideg vízbe tesszük, a héját lekaparjuk, utána jól megmossuk, az apróbbakat egyben hagyjuk, a többit kettévágjuk. A kolbászt pár pillanatra vízbe mártjuk, - így könnyebben lehúzzuk a bőrét, - majd felkarikázzuk. A hagymát, a fokhagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk, és szeletekre vágjuk. A paradicsomot pár pillanatra szűrőkanállal forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, és cikkekre vágjuk.
Elkészítés: Lábasban felforrósítjuk az olajat, beletesszük a hagymát, aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a kolbászt, a fokhagymát, a pirospaprikát, az őrölt köményt, kevés vízzel felöntjük, és elkeverjük. Hozzáadjuk az újburgonyát, a zöldpaprikát, a paradicsomot, megsózzuk, lefedjük, és lassú tűzön kb. 30 perc alatt puhára főzzük. Tálaláskor a tetejére kevés tejfölt teszünk.

 

Továbbá párolkáposztát és brokkolis rizst is készített Regina köretnek

 

Desszert:

bejgli,

 

 

 

 

Kuglóf


Hozzávalók:
1 közepes liszt, késhegynyi őrölt fahéj, ugyanennyi őrölt szegfűszeg, csipetnyi só.
A pudingformákhoz: 2 dkg vaj és 1 evőkanál liszt, narancslekvár (esetleg dzsem)
Előkészítése: A tehéntúrót áttöröm, a mazsolát megmosom, szárát leszedem. A narancsot meghámozom, sárga héjából egy keveset lereszelek, a gyümölcsöt kockákra vágom. A tojásokat szétválasztom, a fehérjéből kemény habot verek.
Elkészítése: A tojássárgát habosra keverem a cukorral, majd a lisztet és a fűszereket is hozzáadom. Ezután belekeverem az áttört túrót, a mazsolát, a narancskockákat. Végül óvatosan, hogy össze ne törjön, hozzáadom a tojások fehérjéből vert kemény habot. Kivajazok, és kevés liszttel meghintek 4 pudingformát, majd a masszát belesimítom. A tetejét egyenletesre elkenem, és az előmelegített, forró sütőben 25-30 percig közepes lángon sütöm. Mielőtt kivenném a sütőből, ellenőrzöm, hogy a közepe is átsült már. Tányérra borítva kínálom.

  

Forrás: tv2.hu

Szólj hozzá!

Címkék: receptek dukai regina hal a tortán

A döntő - Dukai Regina a vendéglátó

2008.12.23. 19:19 welltina

 

A Hal a tortán döntőjének első estéjén Dukai Regina próbálta lenyűgözni vacsoravendégeit. A csinos modell egyáltalán nem a megszokott módon állította össze karácsonyi menüjét...

Kicsit mintha ismerõs lenne a jelenet: Dukai Regina éppen egy mézeskalács bábut vallat. Szeretné ha õ mondaná meg, mi legyen a vacsi.




Nem kifejezetten karácsonyi menüt állított össze Dukai Regina. Ezen kívül érkezett egy finom meglepetés is fõzés közben, és Regina férfi munkát is bevállalt.




Könnyes vacsora Dukai Reginánál. Nem azért sírt a vendéglátó, mert a többieknek nem ízlett a fõztje. Sõt! A döntõ elsõ szakácsaként rögtön 16 pontot gyûjtött be!




Forrás: tv2.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: videó dopeman dukai regina ganxsta hal a tortán bangó margit

süti beállítások módosítása