Nóci kisfia elemében volt, krumplit hurcolt, élő halakat lesett a húsospultnál. Otthon pedig lelkesen kevergette a krémet a süteményhez, és ügyesen pucolta a répát.
„ A délutáni alvása miatt előrevettem azokat a folyamatokat, amelyekben ő is tud segíteni, később pedig befejeztem a többit. Emiatt is eltért a mostani főzés a szokásostól. Menünek ezért is olyasmit találtam ki, amit jól ismerek, és biztosan finom lesz. ”
Nóci egyébként szinte minden nap főz, sőt vacsoravendégeket is gyakran fogad. Akik körében mindig nagy sikert arat édesapja házi pálinkája. „Ezúttal sem volt másként, hamar kiürült az üveg – újságolta Nóci. – A társaságnak egyébként nagyon örültem. Olyan hamar összerázódtak, hogy eleinte zavarban is voltam. Ugyanis mire megérkeztek, odafelé a buszban ők már kész kis csapattá kovácsolódtak. De én is hamar beilleszkedtem közéjük, úgyhogy már akkor tudtam, hogy jó kis hétnek nézzünk elébe.”
Menü:
Előétel: Zöldséges csirkeragu leves kapros túrógombóccal
Főétel: Tejszines csirkemell sajttal, + fasírt, krumplipürével
Desszert: Diós házisütemény
Forrás: tv2.hu
Utolsó kommentek