Hajdú Péter feleségével, Katával vásárolt, aztán elkészítették a 3 fogásos menüt, amiből nem mind hasonlított a megszokott receptek alapján készült ételhez:
A menü:
Előétel: Hortobágyi húsos palacsinta
Péter recepetje még nem ismeretes, úgy tűnik feléjük máslépp készül, mint amit itt ismertetünk, pl. a vendégei is nagyon hiányolták róla a paprikás-tejfölös szószt
Hortobágyi húsos palacsinta - Forrás: fakanal.freeblog.hu
Hozzávalók a töltelékhez:
* kb. 60 dkg csirkehús (comb, mell, szárny lehet vegyesen)
* 1 nagy fej vöröshagyma
* olaj
* só, bors, pirospaprika
* egy db zöldpaprika
* egy db paradicsom
A palacsintához:
* 20 dkg liszt
* 2 tojás
* 5 dl tej
* csipet só
* olaj
Mindezek tetejére 5 dl tejföl. A fenti mennyiségből 8 brutális méretű palacsinta lett.
Elkészítés:
A csirkehúst kicsontozom (én most három felsőcombból és egy mellből készítettem), féltenyérnyi darabokra vágom. A hagymát nagyon finomra aprítom, olajon üvegesre párolom, megszórom pirospaprikával, majd rádobom a csirkehúst. Fehéredésig pirítom a húsdarabokat, feleresztem egy kevés vízzel (tényleg ne legyen sok, mert akkor csak fő ész nélkül a hús, és a se íze, se bűze kategóriában indulhat majd jó eséllyel), beledobom a paprikát, paradicsomot, megsózom, és fedő alatt puhára párolom. A végén az esetleges felesleges levet elforralom róla. Sűrű szaft legyen alatta, az a nyerő. Közben a palacsintát a megszokott módon bekeverem, megsütöm. Amikor a csirkepörkölt elkészült, a húsokat kiveszem a szaftból, robotgépbe teszem, és a késes aprítóval finomra darálom. Segítségünkre lehet a folyamatban egy kevés szaft, úgy az aprító könnyebben birkózik meg a feladattal. A kapott masszát lazítsuk 2-3 evőkanál tejföllel, borsozzuk meg, ha nem idegenkedünk a Piros Aranytól, ráerősíthetünk kissé vele az ízre, majd a krémmel gazdagon megkenjük a palacsintákat. Úgy tekerjük fel őket, hogy a szélét közben behajtjuk, ki ne folyjon a töltelék. Egymás mellé ültetjük az olajjal kicsit kikent jénaiban, a tetejüket lazán átkenjük tejföllel, hogy sütés közben ne száradjon ki a palacsinta. 180 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük. Közben a pörkölt szaftját tejföllel dúsítjuk, szórunk bele egy nagyobb csipetnyi lisztet, és beforraljuk, hogy egy dús, bársonyos mártást kapjunk. Én a magam részéről nem átallottam még egy kis tejszínt is hozzáönteni. Amikor a jénai kikerül a sütőből, tányérra téve egy-egy (kettő-kettő, vagy ki mennyit képes:) palacsintát, bevonjuk a tejfölös szafttal, kicsit megdíszítjük, és indulhat az orgia. :)
Főétel: Spárgával töltött pulykamell petrezselymes burgonyával
Hajdú Péter hogy készítette, azt még nem tudjuk, de itt egy recept:
Spárgával töltött pulykamell - Forrás: match.hu
Hozzávalók:
· 60 dkg pulykamellfilé
· 25 dkg friss zöldspárga
· 1 kisebb zsenge sárgarépa
· 1 evőkanál vaj
· 1/2 citrom leve, kevés só és bors
A filézett pulykahúst kettévágjuk, de nem teljesen, majd óvatosan kiklopfoljuk és megszórjuk sóval, borssal. A spárgát közben citromos vízben puhára főzzük, majd rárakjuk a pulykamellre, s feltekerjük a húst feltekerem. Aztán az egészet alufóliába csomagoljuk, lábasba tesszük, és vízzel felöntjük úgy, hogy a pulykatekercset félig ellepje. Fedő alatt körülbelül 20-25 percig főzzük, majd rövid ideig hűlni hagyjuk, csak azután csomagoljuk ki és szeleteljük fel. Közben a felkarikázott sárgarépát kevés vajon megpároljuk és ezzel díszítjük a tekercset.
Desszert:Somlói galuska
Hajdú Péterék receptje még titok!
egy recept - forrás:tutireceptek.hu
Somlói galuska
Hozzávalók:
10-12 személy részére
Sárga piskótához:
2 egész tojás, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál cukor.
Diós piskótához:
2 tojás, 2 eőkanál cukor, 6 evőkanál liszt, 1 evőkanál darált dió.
Csokoládés piskótához:
2 tojás, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál kakaó.
Vaníliakrémhez:
5 dl tej, fél rúd vanília, 20 dkg cukor, 10 dkg liszt, 3 egész tojás.
Rumos cukorszörphöz:
2 dl víz, 20 dkg cukor, 1 dl rum.
Csokoládéöntethez:
3 dl tej, 3 evőkanál kakaó, 1 tojássárgája, 4 evőkanálcukor, 1 púpozott teáskanál liszt, valamint 2 dl rum, 3 dkg darált dió, 8 dkg mazsola, 1 evőkanál kakaó, 6 dl tejszín.
Elkészítés:
A háromféle piskótalapot egyenként azonos nagyságú tepsiben megsütjük.
A krémhez 4 dl tejet vaníliával és a cukor 2/3 részével felforraljuk. A maradék tejet külön edényben simára keverjük a liszttel, tojássárgákkal, a tojásfehérjékből pedig az egyharmadnyi cukorral kemény habot verünk. A forrásban lévő vaníliás tejbe állandó keverés mellett beleöntjük a tojásos tejet, felforraljuk, majd a tűzről levéve azonnal belekeverjük a cukros tojáshabot. Hagyjuk kihűlni. A rumos szörphöz a cukrot a vízzel felforraljuk, majd, ha langyosra hűlt, belekeverjük a rumot. A csokoládéöntethez a kakaót a tejjel simára keverjük, utána a cukrot és a tojássárgát is hozzáadjuk, majd állandóan kevergetve felforraljuk. A tűzről levéve rummal ízesítjük. A tejszínből kemény habot verünk. Ezután az összes hozzávalót az asztalra tesszük és a következő módon rakjuk össze: olyan mély tepsit (vagy tálat) készítünk elő, amelybe a piskótalap egészben belefér (de legalább négyszer magasabb legyen, mint a piskóta). A tepsi aljára tesszük a sárga piskótát. Meglocsoljuk a rumos cukorszörp egy részével és rákenjük a sárga krém egyharmadát. Meghintjük a dió és a mazsola felével, majd ráfektetjük a csokoládés piskótalapot. Ezt meglocsoljuk a szörppel, rákenjük a sárga krém második harmadát. Ismét meghintjük dióval és mazsolával, ezután ráborítjuk a diós piskótát. Rásimítjuk a maradék krémet és kakaóporral megszórjuk. Alufóliával letakarjuk és a hűtőszekrényben kihűtjük. (Három napig is eláll.) Tálalás előtt evőkanállal vagy fagylaltadagolóval desszertes tányérokra adagoljuk. Mindegyik adagra nagy kupac tejszínhabot nyomunk, amit leöntünk csokoládéöntettel. Pár szem gyümölccsel is lehet díszíteni.
Forrás képek: tv2.hu
Utolsó kommentek