Hal a tortán

Sztárok vetélkednek a tv2 főzős valóság-showjában

Utolsó kommentek

Kereső

Egyedi keresés

Rendhagyó napok következnek a Hal a tortán műsorában

2008.11.21. 07:59 welltina

 

Különleges napokra számíthatunk jövő héten a Hal a tortánban. Az egyik legfontosabb változás, hogy a résztvevő sztárszakácsoknak ezúttal Sági Szilárd, a műsor gasztrokibice vásárol be.

A versenyzőknek pedig az adott alapanyagokból egy bizonyos témára felfűzve kell vacsorát varázsolniuk az asztalra. Bebe, Gáspár Laci, Keleti Györgyi, Schmuck Andor és Csongrádi Kata állnak a kihívás elébe.

Hétfőn Bebe kerül elsőként a nem mindennapi kihívás elé, hogy a Szilárd által összegyűjtött hozzávalókból alkosson egy menüt. Vacsoráját az ötvenes évek jegyében kell elkészítenie, rákból, csigából, és mindenféle ázsiai hozzávalókból. A feladat nehézségét fokozza, hogy kifejezetten undorodik a tengeri herkentyűktől. Mégis minden hozzávalót felhasznál, az édességbe ráadásul annyi mézet és marcipánmasszát rak, hogy maga sem meri megkóstolni. A végeredmény eléggé el is keseríti, mivel a többiek szinte alig esznek a főztjéből, és még megjegyzéseket is kap miatta. A hangulat viszont már első este remek, Laci és Bebe együtt énekelnek és társaság nagyszerűen összerázódik. A többi napon is hasonlóan változatos és újszerű kihívásokra és kalandokra lehet számítani. Hiszen Laci és Bebe énekhangja bizonyára a továbbiakban is felcsendül, és közben minden eddiginél jobban kiderül, ki is az igazán jó szakács. Hiszen az ismeretlen hozzávalókra igazán nem lehet előzetesen felkészülni. A hét szereplői csak a vacsorájuk tematikáját tudják előre, lesz itt tökéletes női este, mesés születésnapi buli és hedonista lakoma is. Az egyébként sem könnyű feladatot ráadásul az is nehezíti, hogy még segítséget sem vehetnek igénybe a résztvevők.

 

 

„A bevásárlásnál nem veszem figyelembe sem a nap témáját, sem azt, hogy különösebben passzoljanak egymáshoz az hozzávalók. Így még jobban szabadjára engedhetik a kreativitásukat a résztvevők! - mondta Sági Szilárd. – Előfordulhat, hogy még engem is meg tudnak majd lepni! Hiszen a főzés nem csak a szakértelemről szól, hanem a fantáziáról is.”


Forrás: tv2.hu
 

Szólj hozzá!

Címkék: tv2 csongrádi kata bebe hal a tortán schmuck andor gáspár laci keleti györgyi

Gáspár Laci receptjei

2008.04.16. 17:54 welltina

A kissé nehézkes bevásárlás után végülis minden étel jól sikerült Gáspár Lacinak, talán a csoki fondü nem aratott osztatlan sikert.

 

 

Íme a receptjei:


Előétel: puffancsok mártásokkal
Hozzávalók: tojás, tej, liszt, sütőpor, olaj, medvehagymás olívaolaj, feta sajt, olajbogyó, tejföl, fokhagyma
Recept:
A tojásokat liszttel, tejjel, tejföllel és sütőporral összekeverjük, olajat hevítünk és ebbe evőkanállal „puffancsokat” teszünk és kisütjük. Az egyik mártáshoz fokhagymát keverünk tejföllel, a másikhoz a fetára medvehagymás olívaolajat öntünk és olajbogyót teszünk hozzá.
 


Főétel: székelykáposzta

Hozzávalók: pirospaprika, savanyú káposzta, tejföl, oldalas, füstölt kolozsvári szalonna, hagyma, ételízesítő, babérlevél, tejföl
Recept:
Zsírban vagy olajban a hagymát üvegesre pároljuk és pirospaprikát keverünk hozzá. Az oldalast feldaraboljuk és a hagymához adjuk, megsózzuk, vizet öntünk rá és körülbelül egy órát pároljuk. Egy másik lábasban kevés vízzel megpároljuk a káposztát, majd összekeverjük a megpuhult hússal, tejfölt adunk hozzá és még pár percig főzzük.

 

 

 

Desszert: csoki fondű
Hozzávalók: tejszín, rum, chili paprika, csokoládé, tetszés szerinti gyümölcsök (ananász, körte, banán, alma, szőlő, eper)
Recept:
A gyümölcsöket megpucoljuk és feldaraboljuk. A fondű edénybe tejszínt öntünk, chili paprikát aprítunk hozzá és belekockázzuk a csokoládét. Nagyon lassú tűzön felolvasztjuk, majd kevés rumot öntünk bele. Az elkészült csokiba mártogatjuk a gyümölcsöket.

Forrás: tv2.hu


Szólj hozzá!

Címkék: receptek hal a tortán gáspár laci puffancsok mártással székelykáposzta csokifondü

Gáspár Laci főz

2008.04.16. 13:43 welltina



Gáspár Lacinak nagyon nehezen ment a vásárlás,
és főzés közben is megzavarták, ám az, hogy kicsit kizökkentették a főzésből,
új lendületet adott neki......


Bevásárlás




Főzés




vacsora



Szólj hozzá!

Címkék: videó hal a tortán gáspár laci

süti beállítások módosítása