Hal a tortán

Sztárok vetélkednek a tv2 főzős valóság-showjában

Utolsó kommentek

Kereső

Egyedi keresés

Laisz András a vendéglátó

2008.11.22. 08:35 welltina

 

Több szempontból is egyedire sikerült Laisz András vacsorája. Először is a házigazda a saját születésnapján főzőtt, másodszor pedig a főváros egyik legnívósabb éttermében, mely negyed évszázadon keresztül jelentette a munkahelyét is: a Gundel étteremben. A koktélok mestere dolgozott itt mosogatóként, szakácsként, pincérként, és végül a bárt vezette, amelynek még a berendezésébe is beleszólhatott. Így aztán kétségtelenül otthon érzi magát a konyhában is, ahol a legnagyobb malőr talán az, hogy egyszer, kétszer beüti a fejét a merőkanálba.
Este ő kap koktélt a többiektől, amit maguk kevertek, igaz, nagy részét meg is itták a buszon. Természetesen - születésnapról lévén szó – a vendégek a tortáról sem feledkeztek meg.
 

Laisz András lazán kikevert egy nemzeti színű zászlót, azaz koktélt, miközben a menün agyalt.

 

 

Nemcsak az italokat szereti keveri Andárs, hanem a szavakat is. Ez utóbbi kissé gyengébben megy neki, de hát nem is szóvivő...

 

 

Krisz Rudi ismét problémázott, de ehhez már hozzászoktak a többiek. Laisz András foglalkozásához hűen voltak koktélok a vacsorán, volt üvegdobálás és éneklés is.

 

 

Forrás: tv2.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: videó hal a tortán laisz andrás

Szalontai Szilvi a vendéglátó

2008.11.20. 17:17 welltina

 

Szilvi vacsorájába cseppnyi karácsonyi hangulat is vegyült Laisz Andrásnak köszönhetően. Szilvi ugyanis, látva, hogy az előző estéken a vendéglátók milyen sok ajándékot kaptak, megjegyzi: reméli, hogy majd az ő napján is karácsony lesz. Laisz András pedig ezt olyannyira komolyan vette, hogy egy apró feldíszített karácsonyfát vitt neki ajándékba.
Az este fergeteges cirkuszi hangulatban telt: Szilvi barátnője, egy artista lány adott műsort, majd az este vendégei is beöltöztek. Laisz András még énekelt is, és természetesen az elmaradhatatlan koktélok ezúttal is színesítették az estét.

A gyönyörű modell az ételvásár után kellékvásárba ment. Ekkor még nem sejtették vendégei, mit is jelent Szilvinél, hogy cirkusz lesz.

 

 

Szilvi első körben megajándékozta valami csodaszerrel Rudit, hogy minden betegségétől megszabaduljon, majd csípős ételével a többiek szervezetéből is kiűzött mindenféle bacit...

 

 

Szalontai Szilvi érdekes, vagy inkább vicces parókába bújtatta vendégeit. Volt nagy fejrázás...

 

 

Forrás: tv2.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: videó hal a tortán szalontai szilvi

Csapó Gábor a vendéglátó

2008.11.19. 17:25 welltina

 

Csapó Gábor ragaszkodott megszokott napirendjéhez. Így fordulhatott elő, hogy a főzés kellős közepén elvonult néhány órát aludni. Délutánonként pedig egy uszodában oktat gyerekeket: természetesen ezen a napon a medencében is a főzés volt a téma. Az olimpiai bajnok vízilabdázó különleges szicíliai menüvel készült vendégeinek, ugyanis korábban hat évig élt ott.
Gábor az este hangulatával is nagyon elégedett volt, mint elmondta, szerencsésnek tartja, hogy a második nap jutott neki. „Így volt már egy napja előtte a társaságnak, hogy kicsit összerázódjon, de még senkin nem érződött a hét fáradtsága.”
 

Ledőlt egy kicsit szunyálni Csapó Gábor. Talán háza bemutatása, vagy esetleg a vásárlás fárasztotta ki ennyire?

 

 

Gáborék élete ugyan nem, de étkezésük mindenképpen az olasz konyha körül forog...

 

 

A Csapó Gábornál összegyűlt társaságban volt bőven beszéd téma, legyen az Krisz Rudi foga, vagy egy szókimondó dal!

 

 

Forrás: tv2.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: videó hal a tortán csapó gábor

süti beállítások módosítása