Hal a tortán

Sztárok vetélkednek a tv2 főzős valóság-showjában

Utolsó kommentek

Kereső

Egyedi keresés

Második elődöntő - Szandi a vendéglátó

2008.12.16. 12:25 welltina

 

Mindent pirosra színezett Szandi a Hal a tortán második elődöntőjén rendezett vacsoráján. Nem véletlenül, ugyanis feladata éppen az volt, hogy az összes étel ebben az egy színben pompázzon az asztalon.

Szandinál a társaság vidáman és énekelve fogyasztotta el a piros menüt, az énekesnő pedig nyugodt szívvel bízta gyermekeit édesapjukra, hogy aztán az elődöntő után együtt folytathassák tovább a békés adventi készülődést.
Az elődöntő résztvevőit látva nem meglepő, hogy a jókedvű társaság már első este dalra fakadt. „Egyedül Norbi volt a kakukktojás abból a szempontból, hogy ő nem a zenei pályán mozog, de hamar felvette a ritmust velünk” – idézte fel mosolyogva Szandi.

Az énekesnő elárulta, azért is volt olyan nyugodt és felszabadult, mert tudta, a gyermekei jó kezekben vannak, az édesapjuk vigyáz rájuk. „Csabi nagyon élvezte, hogy ő lehet egész nap a gyerekekkel. Még gyerekzsúrra is elment velük – újságolta Szandi. – Ez volt egyébként hosszú idő óta az első olyan advent, amikor öt teljes napra félbeszakítottam a készülődést a családdal, és mulatoztam egész héten. Ám a kimaradt öt délutánt már pótoltuk, azóta is minden nap kézműveskedünk, díszeket készítünk a gyerekekkel.”
 

Ezen a héten is újabb ötös csapat száll ringbe - illetve konyhába - a 2008 sztárszakácsa címért folytatott küzdelem második elõdöntõjében: Dukai Regina, Szandi, Dopeman, L.L.Junior, és Schobert Norbi közül vajon ki lesz az, aki befõzi magát másodikként a döntõbe? Ezen a héten a színek világában kell eligazodniuk... 

 

 

"Szandi közvetlen és természetes lány, nincsenek sztárallûrjei. Biztos, hogy bevásárlás közben beszélget az emberekkel." /Schobert Norbi/ Ráadásul trükköket is bevet a konyhában. De ez már csak hal a tortán...

 

 

Szandi vacsoráján mindennek pirosnak kellene lennie, de csak majdnem minden piros: "Nem kaptam piros tésztát..." Kérdés, hogy átsiklanak-e felette a többiek, vagy ütni kell. Vajon milyen a szálkásító pálinka és a szotyi-fitnesz?

 

 

Forrás: tv2.hu

 

 

 

1 komment

Címkék: videó szandi hal a tortán

A bejegyzés trackback címe:

https://halatortan.blog.hu/api/trackback/id/tr80825982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hold 2008.12.16. 19:37:04

"Szandi közvetlen és természetes lány, nincsenek sztárallûrjei. Biztos, hogy bevásárlás közben beszélget az emberekkel." /Schobert Norbi/

Hát igen, mi is így gondoljuk, kár, hogy Réka nem ilyen!!!!
süti beállítások módosítása