Hal a tortán

Sztárok vetélkednek a tv2 főzős valóság-showjában

Utolsó kommentek

Kereső

Egyedi keresés

Első elődöntő - Rubint Réka menüje

2008.12.11. 19:08 welltina


A tematikus hét keretében a Hal a tortán első elődöntőjének harmadik napján Rubint Rékának arab ételeket kellett az asztalra varázsolnia. Réka pedig szó szerint varázsolt. Miután reggel kipörgette a földgömbön a választott országot, néhány óra leforgása alatt igazi szeráj hangulatot teremtett házuk nappalijában.
„Reggel pörgettem a földgömbön, estére pedig készen kellett állnia a dekorációnak és a vacsorának egy számomra teljesen ismeretlen kultúra ízeiből. Ez nem könnyű feladat, de szerencsére azonnal tudtam kit hívjak. Egy nagyon kedves barátom arab éttermet vezet, ő szállítatott oda nekünk néhány óra leforgása alatt perzsaszőnyegeket, vizipipákat, teáskészletet, és 5 terítékes arab étkészletet. A nappalinkat így könnyedén szerájjá tudtam varázsolni. A recepteket az internetről néztem ki, kivéve a desszertet, ahhoz édesanyám jól bevált fánkját választottam.” Réka be is öltöztette vendégeit, sőt két hastáncos lányt is hívott, akikkel együtt ő és Sylvi is táncra perdültek. „Igaz, hogy másnap egész nap pakoltam és takarítottam, de akkor is nagy élmény volt. Még Norbi is megjegyezte, amikor hazaért, és meglátott minket táncolni, hogy miért nem így élünk minden nap?” – mesélte mosolyogva Réka.

 

Menü:

 

Előétel:Vegyestál: pita, fetasajt, olivabogyó, csicseriborsó, bablencse,

 

 

 

 

Főétel: Bőségtál

csirke göngyölve,

 

 

 

 

kebabnyárs (marhahús, steak fűszer, fokhagyma, bors, só)

Kebabnyárs
Hozzávalók:
1/2 kg marhahús, 3 darab keményebb paradicsom, 2 fej lila hagyma
A páchoz: egy citrom leve, 0,5 dl olívaolaj, só, frissen őrölt tarkabors, oregánó, grillfűszer.
Elkészítés: A fanyársakat folyó vízzel mossuk át. A marhahúst vágjuk fel vastagabb csíkokra, majd nagyobb kockákra.
Szórjuk meg sóval, borssal, oregánóval és egy kevés grillfűszerrel. Keverjük össze a citromlevet az olívaolajjal, és locsoljuk a húsra. Hagyjuk ebben a pácban érlelődni legalább egy órán át. Közben vágjuk fel cikkekre a paradicsomot és a lila hagymát, és dobjuk a pácolódó húst mellé, hogy a zöldségeket is átjárja a fűszeres lé.
Készítsük el a nyársat: felváltva tűzzük fel rá a lila hagymát, a húst és a paradicsomgerezdeket. Melegítsük elő a grillserpenyőt, majd tegyük rá a nyársakat. Süssük át mindegyik oldalán. Tálaljuk melegen, roston sütött burgonyával, salátával.
 

 

Rakott padlizsán

Rakott padlizsán
Hozzávalók:
3 közepes padlizsán, 1 csirkemell vagy lehet 35-40 dkg sertéscomb is /darálva/, 5 gerezd fokhagyma, fokhagymasó, 2 evőkanál olaj a hús sütéséhez, fél liter tejföl vagy joghurt, 3 evőkanál olaj, 1 dl tej (a tejfölbe keverve), 10 dkg sajt reszelve, 1 bögre rizs főzve, ételízesítővel ízesítve, zsemlemorzsa a tepsi aljára
Elkészítés: A ledarált húst az olajon az összezúzott fokhagymával puhára pároljuk. A tepsit kikenjük, morzsával megszórjuk. A padlizsánt 1 cm vastagra karikázva soronként lerakjuk, minden sort kissé megszórunk fokhagymasóval. 1 sor padlizsánra kevés párolt húst, kevés rizst teszünk, majd az olajjal és tejjel elkevert tejföllel meglocsoljuk, hogy ne legyen száraz. Ezt végig ismételjük. A tetejére padlizsánt teszünk, majd tejfölt és a reszelt sajtot. Fólia alatt 200 fokon 20 percig sütjük, majd levesszük a fóliát, és pirosra sütjük.

  

Desszert:Magánforgó fánk: fél liter szénhidrátmentes liszthez fél liter tej

 

 

 

 

Forrás: tv2.hu

 

12 komment

Címkék: receptek rubint réka hal a tortán

A bejegyzés trackback címe:

https://halatortan.blog.hu/api/trackback/id/tr58817583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valaki 2008.12.11. 20:54:54

Bódi Szilvi és Rubint Réka igazi hülye, elszállt, flegma, gizdázó picsák, annyira bunkó a stílusuk, hogy az már felháborító - ezek a magyar """sztárok"""??? Undorító és szégyen gyalázat... Semmi tisztelet nincs bennük mások iránt, azt hiszik, ők találták fel a spanyol viaszt...pedig ők is ugyanolyan büdöset szarnak...

IS 2008.12.11. 21:16:16

Egyetértek Valaki véleményével és valószíbüleg még sokan mások is.

Kicsi 2008.12.11. 21:36:20

Beképzelt majom Rubint és pösze Szilvike, otthon nem tanítottak meg hogy kell viselkedni????????

zúzda 2008.12.11. 22:56:06

Gratulálok! Csak idő kérdése volt hogy mikor jön felszínre a két mosottagyú műnő igazi énje.
Rubint ami sosem létezett... csak a felszín.
A kappanhangja alapból rémidegesítő, márpedig a hang is a lélek tükre, úgy bizony!
Fölkapaszkodott kis senkik, azt hiszem aki ezt a mai adást látta, épp úgy gondolja, ahogy én:
süllyesztőbe velük! Szégyen gyalázat!
Bódis se főzni, se mást nem tud, valaki nyilván futtatja, mert az s betűi undorítóak. Aki még beszélni sem tud, az honnan veszi a bátorságot, hogy gyalázkodjon? Nem eszik húst, és??? kit érdekel? akkor azt eszik amit akar. Rékabábu meg lisztet nem eszik.... áááá a palóc büdös úristenedet te parasztlány, vajon évtizedekig min nevelkedtél? jóvót a sztrapacska meg macsánka is mi? ejha de elfelejtettél ember lenni:P
Bangó Margit helyében úgy kidobtam volna őket, mint a macskát szarni.
Én kérek elnézést Bangó Margit MŰVÉSZNŐtől a két pofátlan liba helyett, akik jobban teszik, ha pánikszerűen eltűnnek a nyilvánosság szeme elől.

mindfields 2008.12.12. 11:24:19

Én már nem szerettem volna fikázni, de láttam most a japán vacsorás arcoskodást a két ribi részéről, hogy ezekben a "sztárocskákban" NULLA, azaz NULLA alázat van a másik munkája iránt (ha az esetleg nem is az ő ínyükre való!)
A legkedvencebb meg az, hogy egy olyan nő magyaráz nekünk az egészséges életről, meg hogy tornázz, s jó lesz az alakod, életed megváltozik stb akinek MŰ, azaz MŰ mellei vannak...hogyvanez?mivan??
Hiteltelen ribanc.
Ganxtanak meg örülök, hogy beszól ezeknek a picsáknak. Annyira örülnék ha valaki már összetörne azt a baromi nagy önérzetüket!

puttoanyu 2008.12.12. 14:44:08

Sziasztok!
Nagyon örülök hogy majdnem mindenki így gondolja ahogy leírta.Felháborító és gusztustalan ahogy ez a két nő viselkedett a tegnap esti műsorban.Tipikus esete annak hogy az életbe nem tudok felmutatni semmit ezért fikázom azt aki tiszteletre méltó sikereket ért el és azt nem a lába közével tette.Felteszem a kérdést,hogy az összes ilyen csajt az asztal körül kergették gyerekkorában vagy elfelejtették ledobni a Tajgetosról.Rékának meg üzenem először fog szabályozni kellet volna nem melleket csináltatni,bár így legalább egy haszna van otthon, a pókot kiharapja a sarokból.Fúj!

Mázli08 2008.12.12. 19:59:33

Sziasztok!
Elképedve néztem a két hülye nő előadását, már csak röhögni tudtam azon, hogy mennyire primitív oldalukat merik megmutatni, felvállalni.
Bangó Margitnak és családjának csak gratulálni tudok amiért így "állták a sarat"....
Ganxta vastagon úriemberként viselkedik az izomagyú Rékácska és a sziszegő Szilvike társaságában. Azért néha beszól nekik, de úgy tűnik nem értik a cicababák.
Megint láthattuk: Nem minden arany ami hörcsög!!!!

csigusz63 2008.12.12. 21:22:44

2 ostoba, buta, primitív picsa, 1 idióta nőimitátor pontosan azt kapták, amit megérdemeltek...
mindkét tapló liba bebizonyította, milyen keservesen sötétek...

töksötét 2008.12.12. 21:51:21

ez a bódiszivi meg a másik sötét több fastz fogott, mint én kilincset, pedig 1 évet dolgoztam a kilincsgyárban. én le is köptem volna őket a Bangó Margit helyében!

Tejberizs 2008.12.12. 23:35:24

Itt az irigységről és a rosszindulatról, mint népbetegségről írt réka:
rubintreka.blog.storyonline.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=49273

Tegnap nagyon elkapta ezt a betegséget. Szánalmas, hiteltelen, képmutató műnő. Szégyellje magát!

Csilla-73 2008.12.14. 02:11:01

Sziasztok!
Így megalázni egy cigányasszonyt! Aki annyi mindent felmutathat az életben és ennek ellenére ennyit készült, hogy ezt a két sehonnanjött ostoba, neveletlen pi.át megvendégelje! Honnan veszik ezek maguknak a bátorságot!? Ha egy roma meghív vendégségbe, akkor - legyen bármelyikről is szó - az utolsó szelet kenyerét is odateszi az asztalra. Nem törődve vele, hogy másnap nem eszik a család. Mert nagyon vendégszeretőek. Amúgy meg, ha Schobertné született Rubint Rékát lapátra teszi az ura - ami remélem már csak idő kérdése - akkor megnézem, hogy a BL-51-es lisztért is sorba fog állni! Ahogy kikérte magának Bangó Margit beolvasását! Gerinctelen! Bódy Szilvi meg lassan kifogja az összes milliomost kis hazánkban, de egyiket sem tudja megtartani - mert lehet, hogy kívül szép, de belül rohadt mint egy alma. És ez hamar kiderül! Nem furcsa, hogy véletlenül sem egy géplakatosba vagy bolti eladóba lesz szerelmes soha?!

krisztina76 2009.01.21. 17:36:52

én csak annyit,hogy jobban járnál,ha viszavennél az arcodból,mert már így is rengetegen utálnak,és sajnos a norbit is amióta te a felesége vagy.kinyilt a vidéki csipád,pedig olyan csúnya vagy.de szerintem elég baj az neked,hogy ennyien utálnak téged!ja,és ne vígasztald magad azzal,hogy irigyek az emberek stb.mert fogd fel,azzal az izom agyaddal,hogy téged valóban úúúútálnak sokan amiatt,hogy ilyen ronda természetű vagy,és még egy buta primitív ember is.szervusz.KRISZTINA MISKOLCRÓL.
süti beállítások módosítása