Hal a tortán

Sztárok vetélkednek a tv2 főzős valóság-showjában

Utolsó kommentek

Kereső

Egyedi keresés

Döntő - Choli bácsi menüje

2008.12.25. 13:56 welltina

 

A roma költő ezúttal sógornője segítségével készítette el a töltött káposztát és a kacsát. A főzés közben párszor össze is veszik a páros, de mire megérkeznek a vendégek, minden elkészül.

Az üdvözlő ital után egy kis áramszünet zavarta meg a társaságot. A finom leves azonban feledtette az apró bökkenőt. A kacsa nem aratott osztatlan sikert, mert Regina kijelentette, szimpatikus állat neki, ezért nem eszi meg. A többiek kézzel tépik a húst, teljesen idilli a hangulat. „Nem épp Karácsonyhoz illő meglepetéssel készültem, de úgy éreztem, mi lehetne szebb ajándék, mint egy csinos, hastáncos lány. A fiúknál osztatlan sikert aratott a produkció.” – emlékezett vissza Choli bácsi. A desszert viszont leszerepelt. Annyira nem sikerült, hogy még maga a költő sem kóstolt bele. Karácsonyi áldással, koccintással búcsúzik a társaság Choli bácsi otthonában. „Nagyon jó hangulatú, vidám este volt nálam, akárcsak egész héten.” – mesélte a roma költő.

 

Menü:

 

Előétel: húsleves


Hozzávalók (4-6 személyre): 1,5 kg marhahús, 0,5 kg marhacsont, 30 dkg sárgarépa, 10 dkg fehérrépa, 10 dkg karalábé, 10 dkg zeller, 10 dkg kelkáposzta, 1 közepes vöröshagyma, 1 közepes zöldpaprika, 1 közepes paradicsom, fekete bors, só
 

Elkészítés: Az előzetesen felaprított, leforrázott, majd leöblített csontokat tegyük egy mély lábas aljába, rá a húst, adjunk hozzá sót, szemesborsot, a meghámozott hagymát, s 2,5 liter hideg vízzel tegyük fel főni. Lassú tűzön főzzük, és a tetején képződő habot rendszeresen szedjük le egy kanállal. Ha a habképződés már leállt, s a hús félig megpuhult, akkor tegyük bele a megtisztított zöldségeket. Továbbra is fedő alatt és igen lassan főzzük, míg a hús meg nem puhul. Ekkor azt tegyük át egy másik lábasba, és kevés leszűrt levessel (esetleg a tálalásra szánt zöldségekkel együtt) tartsuk melegen. A leveses lábast húzzuk le a tűzről, s néhány percig hagyjuk ülepedni. Szedjük le a zsírját, majd a levest (nem öntve, hanem kanalazva) szűrjük át egy sűrű szitán, vagy egy tiszta konyharuhán.

  

Főétel:

Töltött káposzta,


Hozzávalók 4 személyre: 1 fej fehér káposzta (nem savanyított!), 1 fej hagyma, 1 dl olaj, 1 teáskanál édesnemes pirospaprika, 25 dkg rizs, 50 dkg darált hús, 2 kis konzerv sűrített paradicsom, 1 evőkanál ételízesítő


Előkészítés: A káposzta sérült leveleit lefejtjük, eldobjuk. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk.
Elkészítés: Akkora edényben, amibe belefér egészben a káposztafej, vizet forralunk, és a káposztát félpuhára főzzük. A fejről lefejtjük a leveleket, vigyázunk, hogy épségben maradjanak, és hideg sós vízbe dobjuk. A vastag ereket levágjuk. A túl apró leveleket, illetve azokat, amik elszakadtak, ujjnyi vastag csíkokra vágjuk. Felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk rajta a hagymát. Rászórjuk a pirospaprikát, hozzáadjuk a rizst, 3-4 percig pirítjuk, majd összekeverjük a darált hússal. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A húsmasszából maximum 1-1 evőkanállal teszünk minden káposztalevélre, és feltekerjük. Akkor jó, ha minél kisebbre sikerülnek a töltelékek. Nagy lábos aljára kevés káposztacsíkot szórunk, rárakjuk a töltelékeket, végül befedjük a maradék káposztacsíkkal. Ráöntjük a sűrített paradicsomot, megszórjuk ételízesítővel, kevés pirosaranyat is tehetünk rá, felöntjük annyi vízzel, ami éppen ellepi, és lassú tűzön, lefedve, a forrástól számítva kb. 40 percig főzzük. Kenyérrel, tejföllel körítve tálaljuk.

 

Kacsasült

Kacsasült hagymás tört burgonyával
Hozzávalók (a kacsasülthöz):
6 db kacsacomb, 1 tv paprika, 1 vöröshagyma, 1 paradicsom, 1 pritamin (paprika), só, bors, kakukkfű, olaj
Hozzávalók a (hagymás-tört burgonyához): 1 kg burgonya, 2 db vöröshagyma, olaj, só


Elkészítés (kacsasült): 1.) A kacsacombokat, megmossuk, sózzuk-borsozzuk, kakukkfűvel megszórjuk, majd olajjal vékonyan megspricceljük, és egy sütőzacskóba tesszük. 2.) A zöldségeket megmossuk, apró kockákra vágjuk, és a kacsacombok tetejére tesszük. 3.) A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A sütőzacskó 2 csücskét levágjuk (elég egy pici lyuk a távozó gőzöknek), és egy tepsibe tesszük az egészet. 1 óra 40 percen át, vagy ha úgy látjuk, hogy elbírja, 2 órán át sütjük a zacskóba pakolt combokat. Ha a zacskó felpúposodna, meg kell szurkálni spéktűvel! Ha letelt a sütési idő, a zacskót középen kettévágjuk, és az időközben keletkezett szaftos lével alaposan meglocsoljuk a combokat. Még 10-15 percig pirítjuk, majd villával ellenőrizzük, hogy jól átsültek-e a combok, majd egy tálra szedve hagymás-sós tört krumplival és párolt lilakáposztával tálaljuk.
Elkészítés (hagymás-tört burgonya): 1.) A burgonyát héjában megfőzzük, kihűtjük, lehéjazzuk, és a sajtreszelő legnagyobb fokán lereszeljük. 2.) A hagymát megpucoljuk, felkockázzuk, és kevés olajon üvegesre pirítjuk. Hozzákeverjük a reszelt burgonyát, jól összekeverjük, megsózzuk, és azon melegen tálaljuk.

 

Rántott hús


Hozzávalók: 8 szelet karaj, 3-4 db tojás, liszt, zsemlemorzsa, olívaolaj


Elkészítés: A húst kiklopfoljuk, majd besózva kicsit állni hagyjuk, a szokásos módon bepanírozzuk. Tepsibe sütőpapírt teszünk, ráhelyezzük a hússzeleteket. Mindkét oldalukat olajjal megkenjük, majd 150 fokos sütőben kb. 1 óra alatt készre sütjük. Sütés közben, ha már a felső része kezd pirosodni, átfordítjuk, hogy a másik oldala is megpiruljon.

 

Pörkölt

 Marhapörkölt


Hozzávalók:
60 dkg marhalábszár, 1 nagy fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olaj, 1 evőkanál édes-nemes pirospaprika,
2 paradicsom, 1 paprika, 2 dl vörösbor, 1 mokkáskanál majoránna


Elkészítés: 1. A húst megmossuk, hártyáitól megtisztítjuk, és falatnyi kockákra aprítjuk. A hagymát, a fokhagymát megtisztítjuk, összevágjuk. 2. Felforrósítjuk az olajat, megpirítjuk benne a hagymát. Levesszük a tűzről, rászórjuk a pirospaprikát. Hozzáadjuk a húst, visszatesszük a tűzre, és kissé megpirítjuk. 3. A paradicsomot és a paprikát leöblítjük, összevágjuk, és a húshoz adjuk. Felöntjük a borral, sóval, borssal, majoránnával fűszerezzük, és lefedve pároljuk. Amikor a levét elfőtte, kevés vizet adunk hozzá. Egyszerre nem sokat, mert a pörkölt lényege, hogy sűrű lében párolódjon.

  

Desszert: Diós bejgli

Bejgli
Hozzávalók:
1 kg liszt, 20 dkg vaj vagy margarin, 15 dkg zsír, 60 dkg cukor, 1 dkg élesztő, 2 tojás, 2 dl tej, só, 40 dkg dió, 10 dkg mazsola, fél citrom, 4 dkg búzacsíra vagy zsemlemorzsa


Elkészítés: A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, zsírral és 8 dkg cukorral. Az élesztőt 2 dl langyos, cukros tejben felfuttatjuk, és a tésztához vegyítjük, hozzáadunk még egy tojást, késhegynyi sót. Az egészet jól összegyúrjuk, és hideg helyen néhány órán át pihentetjük. Utána 6 egyenlő részre osztjuk, és cipókba formáljuk, majd téglalap alakúra kinyújtjuk. Hármat mákos, hármat diós töltelékkel töltünk meg úgy, hogy a sűrű tölteléket lapos késsel egészen a tészta széléig kenjük, a keskenyebbik oldalon kb. 1 cm-t visszahajtunk a tésztából, és felsodorjuk. Gyengén kizsírozott tepsibe rakjuk a megtöltött bejgliket, tojással megkenve fél óráig meleg helyen tartjuk, ismét megkenjük, és ezúttal hideg helyre tesszük addig, amíg a tojás megszárad. Mérsékelten meleg sütőben, kb. 35-40 percig sütjük. Így szép márványos lesz. Máktöltelék: 26 dkg cukorból 2,5 dl vízzel szirupot főzünk, amellyel leforrázzuk a mákot, majd hozzákeverünk 5 dkg megtisztított mazsolát, kevés reszelt citromhéjat (esetleg 1-2 hámozott, reszelt almát, ettől lazább lesz a töltelék).


Diótöltelék: 22 dkg cukorból 2 dl vízzel szirupot főzünk, és az őrölt dióra öntjük. Hozzáadjuk a megtisztított mazsolát, reszelt citromhéjat, és 4 dkg zsemlemorzsát, vagy búzacsírát.

 

Forrás: tv2.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: receptek hal a tortán daróczi józsef(choli)

A bejegyzés trackback címe:

http://halatortan.blog.hu/api/trackback/id/tr92841201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.