Hal a tortán

Sztárok vetélkednek a tv2 főzős valóság-showjában

Utolsó kommentek

Kereső

Egyedi keresés

"mirigyes" Ambrus Zoli és "mirigyes Papp Feri menüje

2008.10.22. 18:26 welltina

Ami a menüt illeti, a fogások szerencsére korántsem sikerültek horrorisztikusra. A két szakács kitett magáért, a brokkolilevesen kívül háromféle salátát kínáltak, a főétel pedig Zoli családi receptje szerint készült tepsis fogás volt, hagymával, baconnel, krumplival és hússal. „Egyedül a babapiskótás, gyümölcsös desszerttel fogtunk kicsit mellé, mert túl hígra sikerült, de szerintünk így is finom volt, csak Gabi kifogásolta egy kicsit.”

 


 

 

Menü:

Előétel

Majonéz:
1-2 tojássárgája, késhegynyi só, 1 kávéskanál mustár, 2 kávéskanál citromlé, 2 dl olaj
A tojássárgáját a sóval elkeverjük, majd állandó mixerelés mellett hozzáadjuk a mustárt, citromlét, és végül belecsorgatjuk az olajat, de állandóan mixerelni, nehogy kiváljon az olaj. Lehetőleg a tojás és olaj egyforma hőmérsékletű legyen.

Tartár mártás:
A kész majonézünkhöz adunk: 3-4 evőkanál tejfölt, ízlés szerint még citromlével és mustárral ízesítjük, 2 kávéskanál cukrot, 4 evőkanál fehérbort, késhegynyi borsot és sót adunk hozzá. És ezek után jöhet a sajt vagy a kukorica vagy a zöld borsó.

Fasírt:
Hozzávalók: 50 dkg darált sertéscomb (vagy lapocka), 1-2 zsemle (vagy 1-2 szelet kenyér), 2 tojás, só, bors, pirospaprika, fokhagyma, zsemlemorzsa és sütéshez olaj.
Elkészítés:
A darált húshoz hozzáadjuk a megmosott tojásokat, és a tejbe vagy vízbe áztatott, majd kinyomkodott zsemléket (vagy kenyeret). Ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, zúzott fokhagymával, p.paprikával, majd jól összedolgozzuk a masszát. Vizes kézzel gombócokat formázunk belőle, majd enyhén meghempergetjük zsemlemorzsában. Ezután olajban pirosra sütjük, majd papírtörlőre téve lecsepegtetjük a felesleges zsiradékot. (Nem kell túl nagy lángon sütni,mert akkor a külseje megég, a közepe pedig nyers marad. Akkor jó, ha kettétörve a közepe nem rózsaszínű.) Lehet készíteni töltött fasírtot is, a fenti masszából a következőképpen: kizsírozunk, vagy olajjal kikenünk egy sütőlemezt vagy tepsit, és a masszát rátéve megformázzuk. (Olyasmi formájúra mint az őzgerinc sütőforma.) Néhány tojást keményre főzünk, és belenyomkodjuk a masszába egymás után, amilyen hosszú a fasírozott, majd ismét megformázzuk a masszát. Ezután alufóliával letakarva sütjük, mikor már majdnem jó, akkor levesszük a fóliát, és a tetejét pirosra sütjük. Ha kihűlt, szépen szeletelhető, és a fasírozottban szépen mutat a főtt tojáskarika. (Lehet virslit vagy kolbászt is belesütni a fasírtba, esetleg variálni a főtt tojással.)

 

 

Leves: brokkoli-krémleves

 

 

 

 

Főétel: tepsishús, hagymáskrumplival

Ananászos csirkemell - burgonyapürével:
Hozzávalók: 20 dkg csirkemell (2 szelet), 2 db ananászkarika, 2 szelet sonka, 2 szelet Trappista sajt, 1 evőkanál olívaolaj, só, bors
Burgonyapüré hozzávalói: 30 dkg burgonya, 2 dl tej, 3 dkg vaj, só
Elkészítés:
A csirkemell-szeleteket kissé kiverjük, sóval, borssal meghintjük, s egy olajjal kikent teflonserpenyőben mindkét oldalát megsütjük. Egy tűzálló tál aljára lerakjuk, és mindegyikre ráhelyezünk egy szelet sonkát, majd egy karika ananászt, végül pedig egy szelet sajtot. Előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. A burgonya hozzávalóiból a szokásos módon elkészítjük a pürét.

 

 

Desszert: babapiskóta gyümölcsdarabokkal

 

 

 

 

 

Forrás: tv2.hu

 

Szólj hozzá!

Címkék: receptek hal a tortán ambrus zoli papp feri

A bejegyzés trackback címe:

https://halatortan.blog.hu/api/trackback/id/tr18726351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása